TARNÓCZY BALÁZS VERSEI

 

ARS POETICA

 

Ha csend honol az agyadban,
s nem döntötted el magadban,
hogy miért, ki ellen harcolsz,
verset homokba mért karcolsz?
harapásod ha fogatlan,
hiába forr benned katlan,
vajon ellenséged fél-e,
ha kardodnak nincsen éle?
és szellemed sem világol,
ha fáklyája csak pislákol,
nem születik meg a varázs,
ha tüzed hamvadó parázs,
– hát lángoljon és lobogjon,
szíved hangosan dobogjon,
szavad tűzokádó legyen,
izzó láva vulkán-hegyen,
robbanjon, szikrázzon, égjen,
meteor az éji égen,
fényes csillagként ragyogjon,
szándékod sose dadogjon,
miként szóla Zarathustra,
mondatod ne legyen puszta
beszéd, ok és célok nélkül,
amivel bárki megbékül,
ha nam hiába pöröltél,
nem béníthat bilincs, kötél,
amit mondtál, szépen mondtad,
s a madárdalt hozzá loptad,
egy könnycseppet letöröltél:
használtál, nem tündököltél,
nem csak a rímet kerested,
– csak akkor írd meg a versed!

2013. április 28.

 

 

VÉGÜL

 

Ezer éve itt harcolunk,
szétszaggatott maroknyi nép,
megcsonkítva, meggyalázva,
pöffeszkedõ nagyhatalmak
szégyenére,
végül mégis, mi karcolunk
búcsúztatót,
– ha majd önmagát már végképp
megtagadta, s ha majd elfolyt
minden vére
– Európa sírkövére.

2004. május 28.

 

 

HA TUDNÁNK REPÜLNI

 

Milyen szép lenne az ünnep,
ha tudnánk repülni,
fölemelkedve a földről,
gondtalan lélekkel,
dallal, áhítattal,
csillaggá hevülni,
ha nem húzna le a földre
ezernyi gond súlya,
keserves életünk fekete borúja,
ha gyűrött lelkünknek
bűntől, erőszaktól
túlfeszített húrja
meg tudna pendülni,
ha a gyermek a jászolból
miránk mosolyogna,
angyalokkal, csillagokkal,
hogy tudnánk repülni.

2009. december 20.

 

 

NEVESSETEK KI

 

Nevessetek ki _ vállalom,
nemzetünk sorsát, keresztjét
cipelem a vállamon,
mert a nemzet én vagyok.
Meg te, meg ő, meg mindnyájan.
Bár alatta roskad lábam,
cipelem a keresztet,
mert hitem nem ereszthet
csak saját utamat járni,
a világra fittyet hányni,
mert a nemzet enyém,
s én az övé vagyok,
sorsverte áldott magyarok,
az az öt seb be nem gyógyul,
de kegyekért sosem koldul,
vigaszt hiába kerestem,
hát én függök a kereszten.
Mert a nemzet én vagyok,
meg te, meg ő, meg mindnyájan,
akik itt vagyunk a nyájban,
hogy megmaradjon az akol,
több mint ezer éve, ahol
az Úr kijelölte nékünk,
hogy ideérve a népünk
itt alkosson, küzdjön, éljen
és hazát sose cseréljen,
de ezt tartsa meg halálig,
világ feltámadásáig.
Hát cipelem a keresztet
verítékkel, vérrel, könnyel,
s korbáccsal a hátamon,
nevessetek ki – vállalom.

2011. november 10.

 

 

A JÁSZOLBAN

 

Miről is szól a Karácsony?,
ajándékot kapni, venni,
nincs idő templomba menni,
lesz-e dió a kalácson,
ezernyi gond, teher, bánat
húz a földre, nyomja vállad,
több a teendő, mint máskor,
nehezül rád tízszer, százszor…
– csillag ragyogjon feletted,
a sok gondot, ha feledted,
szíved betlehemi jászol,
benne fekszik a szeretet,
szétárad benned és vallod,
angyalok énekét hallod,
derűt érzel, melegséget,
valami szép emberséget,
erre vártál egész évbe’
lelked öltöztessék fénybe,
s éld az előkészületet:
a kis Jézus megszületett!

2011. december 20.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.