TARNÓCZY BALÁZS VERSEI

 

2009. OKTÓBER 23.
…„ja, valami forradalom, Petőfiék, ha jól tudom.”

* * *
Ötvenhárom év, s itt tartunk,
üres agyunk, lelkünk, markunk,
ennyit tud az emlékezet,
mi lesz veled, magyar nemzet?
Mert csak azt a népet lehet,
azt lehet elveszejteni,
amelyik így megtanulta
önmagát elfelejteni.
Ők, akik a nemzet sarját
tönkreteszik – ezt akarják,
felejtsd krisztusi elvedet,
anyádtól kapott nyelvedet,
hogy mért szól a harang délben,
hogy minden nap, egész évben
mért kérjük _ áldd meg a magyart,
ne emlékezz, hogy ki akart
szabad hazát ötvenhatban,
kétségbeesett szavakban
„segítsetek”_ kért hiába,
üzent szét a nagy világba,
hazád dicsőségét, kínját,
felejtsd el szüleid sírját,
ne emlékezz Petőfire,
vele már nem jutsz semmire,
úgyis el fogsz menni innét,
tanuld inkább Kertész Imrét,
ne tudd, mi volt itt, a honban
és mi történt Trianonban,
feledd, hogy rendületlenül,
és menj, ha tudsz, szívetlenül,
szakíts ki magadból mindent,
ami igaz, s szép volt, Istent,
nem kell itt áldás, sem oltár, _
felejtsd el, hogy magyar voltál,
mert azt a nemzetet lehet,
melyik így tud elfeledni,
ezerből is csak azt lehet,
de azt lehet, eltemetni.

* * *

Süthet ránk nap, téphet vihar,
harcunk lehet kemény, szilaj,
szakadhat ránk nehéz nyomor,
béníthat kegyetlen terror,
lehet sorsunk vad, mostoha,
két dolgot nem szabad soha:
ötvenhatot felejteni és a zászlót elejteni.

 

 

GYERMEKKOPORSÓ , 56

 

Még alighogy megszülettél,
lángban, viharban és vérben,
ágyúk torkolattüzében,
máris megmutattad: élek,
nektek, elnyomott szegények,
kik vergődtök kifosztottan,
itt vagyok, s életet hoztam!
– De te csak tíz napot éltél,
jöttek gyermekgyilkos tankok,
kongtak, sírtak a harangok,
sötét, novemberi fagyos
gyermekkoporsóba zárva,
újjászületésre várva
egy nép szabadsága fekszik,
tettben, vágyban, gondolatban,
– élt  ‘kilencszázötvenhatban.

 

 

 

GYÁSZ

 

Októberi láng és októberi tűz,
Európa rossz lelkére
Isten magyar kokárdát
tűz, vér van azon a kokárdán,
sokadszor hulló magyar vér, _
a szabadság mindent megér,
a nagy világ szégyenére
magukra hagyottak vére.
Aztán gyilkos, nehéz tankok,
hazaáruló bitangok,
bátor kisfiúk és szűzek
és sortüzek és sortüzek,
rengeteg halott a földön,
aztán csak vér, csend és börtön,
fájó, hideg, fekete tél,
hallgatás és gyász és kötél.

***
„miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek“?

 

 

ŐRLÁNG

 

Októberi tűz és októberi láng,
embertelen vörös télben
szabadságot lehelt miránk,
forró, véres lehelettel
csak egy lélegzetvételnyit,
egy kiáltást, épp csak annyit,
s a kiáltás égig hangzott,
a világon átviharzott,
robbant, szikrázott és perzselt,
lángra gyújtott sok-sok embert,
de csak tátott szájjal nézték,
csodálták – de nem értették,
hogy ez a kis nép mit akar
világ hatalmasa ellen,
s honnan benne ez a szellem
és mit jelent az, hogy magyar.
Ma sem értik – de kísérlik
kegyetlen árulásukat,
s kezüket tisztára mosni,
és a lángot eltaposni,
mert rájuk száradt az átok.
De a lángot, azt a lángot,
hogy soha el ne aludjon,
akik még magyarok vagytok,
– azt a lángot ne hagyjátok!

 

 

 

NINCS!

 

Van-e anya,
édesanyánknál édesebb,
van-e más nyelv,
anyanyelvünknél ékesebb,
van-e vigasz,
a magyar szónál vigaszabb,
van-e himnusz,
szebb, szomorúbb és igazabb,
van-e lélek,
Petőfiénél lángolóbb,
és van-e vád,
Trianonunknál vádolóbb,
van-e rossz sors,
mienkénél keservesebb,
van-e zászló,
mely könnyeinktől nedvesebb,
és szabadság,
ötvenhatunknál véresebb,
és van-e hős,
a pesti srácnál fényesebb.

 

 

CSARODAI TEMPLOM

 

Aranycsurgató, gyönyörű
ősz volt, mikor megláttalak,
méltósággal és sudáran álltál
_ immár nyolcszáz éve _
a mézillatú napsugárban.
Őszi virágok daloltak,
bordók, lilák, sárgák, szépek,
az érett szilva illatára
dongtak, röpködtek a méhek.
Lehajoltam és egy rögöt
a kezembe vettem,
szétáradt bennem az érzés,
amit soha sem feledtem:
ez itt az én szülőföldem,
itt nyílt ki az ég felettem,
itt benne élek mindenben
és minden tovább él bennem.
Minden, ami szellem,
minden,ami itt van,
az évezredes hit ott benn
és a lélekben a hittan,
a falra festett hitvallás,
ami mindent átitat,
angyalok, szentek, virágok,
szeretet és áhitat.
Csordultig telve örömmel,
hogy a kis dolgok mily nagyok,
hálát adva megértettem,
szegényen is gazdag vagyok
és vagyonból ennyi elég,
mert amiben mindig hittem,
minden itt van, a föld, az ég,
itt a Hazám, s itt van Isten.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.