TARNÓCZY BALÁZS VERSEI

HOLDSZELLEM

Éjszaka a hold
kicsit sápadt volt,
úgy látszott, hogy ideges,
talán valamit keres,
imbolygó, halvány léptekkel,
mint fátyol, mit most téptek el,
alvó fák alatt matatott,
talált egy lehullt csillagot.

 

ÉJKIRÁLYNŐ

Titokzatos éj,
mennyi szenvedély,
csupa érzés, rejtély, álom,
Túl az eszmélet-határon,
vágyak, bűnök cinkostársa,
könnyen találnak egymásra
– de nagy fényességgel, zajjal
aludni küldi a hajnal.

 

NAPISTENNŐ

Gyönyörű szép Nap,
várlak minden nap,
meztelenül kelsz fel reggel
sugárzóan szép testeddel,
ha lenne – egy másik nappal
szeretkeznél fényes nappal,
s szégyenpírral estelente
kísér el a naplemente.

 

CSÁBÍTÓ NYÁR

Vidám, tarka nyár,
mint egy nagy bazár,
elcsábítod a nőket,
levetkőzteted őket,
Éva almáját kínálod,
bűnbeestüket kívánod,
s ha hiába – úgy felbőszülsz,
elvörösödsz, beleőszülsz.

 

ŐSZAPÓ

Szomorú vagy ősz,
mint meglopott csősz,
leveleket hozol-viszel,
melegednél, de nincs kivel,
a szép nyarat visszasírod,
s a leveleket te írod,
mulandóságodba révülsz,
kihull hajad, s elfehérülsz.

 

KÖD-LEP-EL

Alattomos köd,
szemünk bekötöd,
látunk téged – s nem látunk,
borzong tőled a hátunk,
lelked titkolózó, rideg,
ölelésed nyirkos, hideg,
vajon mit rejtegetsz belül?
– megsemmisülsz, ha kiderül.

 

SZÉLKIRÁLY

Király ez a szél,
csak sokat beszél,
kilesi a titkokat,
nem titkolózik sokat,
házak közé ront üvöltve,
kitört ablakon süvölt be,
szilaj tánc kiséri dalát,
kirúgja a ház oldalát.

 

TÉLTÁBORNOK

Köszöntelek tél,
megöregedtél,
ősz lett hajad, szakállad,
gondterheltebb a vállad,
puha, fehér bundát hordasz,
de a vágytól majd elsorvadsz:
rád mosolyog a hóvirág,
s a szerelemtől elolvadsz.

 

HOLLY-HÓ

Tisztalelkű hó
ünnepet hozó,
jóságoddal betakarsz,
óvni, játszani akarsz,
gyermekek nagy örömére,
vajon téged öröm ér-e,
sosem hallszik tőled panasz,
pedig nem kímél a tavasz.

 

CSEND

Pihentető csend,
csak a füled cseng,
bár agyadban hallható,
a csend – oly megnyugtató,
fülsiketítő lármában,
aludni vágyó ágyában,
akár örömhozó mondat
a csend fojtó magányában.

 

FÉNY

Csillogó, szép fény,
mint örök remény
szemünket elkápráztatod,
de az igazat láttatod,
ellenséged a sötétség,
leple alatt mennyi vétség,
rejtni való bűnös élet,
általad mind semmivé lett.

 

VÉGTELEN

Mily szegény a végtelen,
nincs eleje, se vége,
nem született, nem hal soha,
nem árva és nem mostoha,
múlhatatlanságát érzi,
a mulandókat lenézi,
nincs barátja, nincs senkije,
csak úgy bámul a semmibe,
társtalan és védtelen,
a vége is – végtelen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.