SZÉKELY DEZSŐ VERSEI

FOHÁSZ GYERMEKHANGRA

 

Mikor néha félrevert harang szól,
én istenem, ugye nem haragszol?
A harangszó mennybe szálló ének,
üzenetet visz az örök égnek

s egy asszonynak, aki jó anyánk volt,
térdig hóban is miértünk lángolt
s ellobbant, de tőled sose kérte:
hagyd még azt a lámpát kicsit égve.

Ellobbanunk mi is valahányan,
mert a fényben halálos sugár van.
Én istenem, nem is óhajtok mást:
halogasd a végső lámpaoltást!

 

 

HAZÁTLAN ÚT

 

Beállt az udvarba a fagy,
mint szénásszekérrel a gazda.
A tél tövises kazlait
deres villával egyre rakja.

Megcsikordul a kövezet,
cipők koppannak útrakészen.
Golgotai ösvényemen
csupán a hó hull, nem a vérem.

Isten lámpása hivogat:
az én gyertyám már csonkig égett –
Becsukja kapuit az ég,
mire fáradtan odaérek.

 

 

HÓMEZŐ

 

Fehér tájakat lapozgat a szél:
ábrák s jelek közt rettegést tanul.
A temetőkapun most fordul be a nap:
fejfa bámulja irgalmatlanul.

Nagy hómező,
országok nyitott panaszkönyve!
Rójátok bele, madarak
– mert az ember vacog -,
hogy jó lenne még élni egy kicsit,
ha hagynák a hatalmasok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.