Székely Dezső versei

SZÉKELY DEZSŐ VERSEI ELÉ

 Székely Dezső, aki – a régi barátnak, Szőcs Zoltánnak  laudációját megismételve: „korunk legjelentősebb lírikusa, hiszen a legszebb verseket írja” – a test megfogyott erejével, de a lélek töretlen szárnyalása által – kész volt arra, hogy hívásunkra verseivel megtisztelje induló lapunkat. E tény igazi öröm számunkra és ehelyütt is kifejezzük hálánkat bizalmáért, egyúttal köszöntve a Költőt! Székely Dezső jelenléte eleve garantálja és magasra kalibrálja az irodalmi minőséget. Reméljük, hogy szépre és jóra irányuló törekvésünket a lapba kerülő művekben őrizni-tartani tudjuk és Székely Dezsőt a jövőben is szerzőink között tudhatjuk.

 

ISTEN FELÉ

 A viharlámpa, sápadt, sárga rózsa,
fényszirmait a csipás ködbe szórja.

Megyek, elvadult tájon visz a lábam.
Előttem nincs nyom – marad-e utánam?

Hív a magasság, vár a néma fenyves:
ott közelebb lesz Ő is a szívemhez.

        

ADVENTI HAVAZÁS 

Beállt az udvarba a fagy,
mint szénásszekérrel a gazda.
A tél tövises kazlait
deres villám egyre rakja.

Megcsikordul a kövezet,
utánam sír a kulcs a zárban.
Egy láthatatlan kéz vezet:
megyek, adventi havazásban,

Isten lámpása hívogat.
Az én gyertyám már csonkig égett.
Bezárja kapuit az ég,
ha a hívásra késve érek.

           Székely Dezső

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.