Smikál György versei

ADVENTI SZONETT

 

Borzas kéz fésülte át a kertet.
Titkon, egyik éjjel, hallgatag.
Reggelre már minden zúzmarás lett.
Dértől szikrás, ólmos, mint a fagy.

Szürke volt az ég mint galamb tolla.
Vattaként terült a táj fölé.
Nem volt Napja, sem megsápadt Holdja.
Fosztottan zihált  ház mögé.

Jégkristályok hosszú útra keltek.
Hulltak alá mint megannyi pont.
Hóesésben egymásnak feleltek.

A mérhetetlen méri önmagát.
Rorátés harangok érce kong.
A Gyermek közeleg az éjen át.

 

ŐSZI REGGEL

 

Tollfehér ködökbe mártott reggel
Mintha rétek szíve párologna
Talán a hegyek füstölögnek így
A végítélet előtt felzokogva.

Ég alján vöröslő napkoronggal
Megnyújtózik és felsóhajt  a táj
Lépted nyomán gesztenyék gurulnak
S zeng valami ismeretlen korál

Lágy fényben szárnyaló angyaloktól
Egy dallam szivárog át a szívig
Ütem s csend kettőse járja táncát
Újjongó csillagarzenál kering

Imában kibontott dallamokkal
Magához ölel az őszi reggel
Örök rend harmóniája benned
Áldott tájon lépdelsz Isteneddel

 

 

RONGYVATTA

     (őszi festmény)

rongyvattába burkolva rejtem
mit szívemre gombolt végtelen
mély idő – telt tájak színezik
jel s jelölt eleven képeit

vászoncsíkra mázol fel teret
fénybe mártott őszi táj lehet
ahogy a kép rám néz s lefesti
tekintetem árnyát az esti

homályba fúló őszi parknak
hol avarban szívek vacognak
s remegnek meztelen árnyai
az alkonyatnak – hagy játszani

színrózsákkal és jambusokkal
vérrozsdás lombkoronákat fal
november grízfehér ködszája
szelíd őszt bújtat rongyvattába

közben átszínezi az arcot
égen és fatörzsön ejt karcot
a tájra rávarrt dióbarna
olajos vászon festője – ha

nem lenne puhán betakarva
rét és erdő nagy vattarongyba
csontkarként felnyúlna az égbe
levele-vesztett ágak vége

végül megreped a lezárt ég
szabdal hegyormot vásznat tép
sziklacserepek durva éle
sebzett arcomon csorog kérge

az őszben álló beteg fáknak
most elküldenek de visszavárnak
vállamra veszek hegyet s erdőt
megyek a télbe minden eldőlt

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.