SMIKÁL GYÖRGY VERSE

ÉPPEN ILYEN ŐSZ

Holdkaréj karcolja homlokom.
Az ég mint gyűrött arc tekint le rám.
Bőrömre ráfagy átázott ruhám.
Szénsötét szitál a lombokon.

Metsző szél kergeti varjait.
Fenn felhő páratestén jégszilánk
kristályszeme kutatja éjszakánk
lassan hűlő lomha tárgyait.

Ősz forgatja a nyár roncsait.
Fosztott kertben vedlett tőke moccan.
Álmodik és álma forr a mustban.
Húnyt szem mögé gesztenyét gurít.

Éppen ilyen ősz volt az első
mint a mostani ötvenhetedik.
Ugyanolyan érett alma hullik
mint rákövetkezőn ha eljő.

Vattás éjnek puha peremén
ugyanaz az egyenes fut körbe,
minek mentén fény cikázik föl-le
zöld hársfasor s ég kék metszetén.

Ugyanolyan ággal int az éj
ködöt párálló űrön át felém,
de új az ösvény mi most fut elém.
Mintha hívna: „Jöjj tovább, ne félj!”

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.