MÁRCIUSI KÖSZÖNTŐ – TARNÓCZY BALÁZSTÓL

„TAVASZ VAN, GYÖNYÖRŰ!” (József Attila)

 

A természet ásít még egy nagyot, nyújtózkodik, kidörzsöli szeméből a téli álmot, s meglepődve látja: süt a nap, pattannak a rügyek, zöldül a rét, hajnalban a rigók már csibész lármájukkal ébresztik Szabó Lőrincet, s fönn, a magasban az ég hatalmas glóriása a bálból távozó vendégeket búcsúztatja, s a hintók paripáinak patkója fölsziporkáz – Kosztolányi megköszöni a pazar vendéglátást egy Nagy Ismeretlen Úrnak. Micsoda hónap! Éled az élet, és tetteket szül az ébredő szabadságvágy. Nevét Mars római hadistenről kapta – Krisztus előtt 44.-ben március 15. napján Rómában, a Senatusban Brutus és szenátor társai 23 késszúrással megölik a zsarnokoskodó politikus hadvezért, az államfőt, Julius Caesart. Micsoda hónap! 1892 évvel később, ugyanezen a napon a Duna partján fekvő város múzeumának lépcsőjén egy huszonöt éves, égő tekintetű fiatalember régi kardját követeli és megesküszik, hogy „Rabok tovább nem leszünk”– ő valóban nem is lesz, ahogy kívánta, ott esik el a harc mezején… – és mégis itt van velünk, hisz őt hallgatom 96-évvel a múzeumi lépcső után, ötévesen, gyermekfejjel még nem értve, mi az, hogy hív a haza, még nem értve, de valami szokatlan érzés melege járja át szívemet ott, Bűdszentmihályon a sok ember között, akik körülállják a hatalmasnak tűnő bronz-katonaszobrot, aki nyilván az utolsó töltényig harcolva kétmarokra fogja, s ütésre emeli fegyverét, hogy annak súlyosabbik végével tudatosítsa az ellenséggel: ne bántsd a magyart! Hát igen, Bűdszentmihály, életem első kilenc évének, meseszép gyermekkoromnak boldog helyszíne, amikor születtem, még Tiszabűd volt, később összeépült a szomszéd faluval, Szentmihállyal, a két falu egybeolvadásából lett Bűdszentmihály, majd a két falu gyakori név-vitáit 1952-ben új, a hely szülöttére utaló Tiszavasvári névvel oldották fel. Azon a téren, ott az első világháborúban elesett hősökre emlékező szobor mellett ott áll Vasvári Pál is, aki itt – még Tiszabűdön született 1826-ban (jómagam is ugyanott – csak 111-évvel később).Édesapja Fejér Pál itt volt lelkész, így az újszülöttet Fejér Pálnak keresztelték a helyi görögkatolikus templomban, aztán a család Nyírvasváriba költözött, Palika ott nőtt nagykárolyi piarista gimnazistává, majd a pesti egyetem bőlcsészet szakán természettant és történelmet hallgatott, s már 21 évesen a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetben tanári állást kapott – leánytanulói nem csak rajongtak a jóképű szabolcsi legényért, még arcképet is rajzoltak róla, ekkortájt vette fel gyermekkorának szeretett helyszínére emlékezve a Vasvári nevet, ezen a néven írta be magát a magyar történelembe a márciusi ifjak egyik vezéralakja, a 12-pont egyik tevékeny megalkotója, aki ama bizonyos napon, a Heckenast nyomdában, a lánglelkű költő keze alól, versszakonként egyenest a betűszedők kezébe vitte a kéziratot, hogy a nyomat mielőbb elkészüljön, hogy aztán az erkélyről a fellelkesült tömeg közé szórják a legnépszerűbbé lett magyar költemény első nyomtatott példányait. 1849 elején, amikor Erdélyben az oláhok hazánkra támadtak, Szabolcs, Szatmár és Bihar vármegyékben szabadcsapatot verbuvált, ennek vezetője is lett– Fântânele mellett a Gyalui-havasokon az Avram Iancu vezette oláh csapatok megölték – ő volt szabadságharcunk talán legfiatalabban, 23-évesen a hazáért életét áldozó hőse. Vasvári Pál nevét viseli az itteni Helytörténeti Múzeum is, életem egyik legszebb napjának, első önálló grafikai kiállításomnak helyszíne (1977), katalógusomban erről így vallottam: grafikai munkám hivatás, szenvedély és öröm – munkáim kiállítása ünnep számomra. Az itt élő, s a megnyitón nagy számban megjelenő helyiek, akik sajátjuknak érezték földijüket, a művészt, áradó szeretetükkel aranyozták be ezt az ünnepet, melynek előkészítője a Múzeum igazgatója, a drága emlékű Hunyadi József, első, nagyon szeretett tanítóm volt, kísérje Isten áldása – már minden bizonnyal – a földön túl is.

Amit ötévesen még nem értettem, a „hív a haza” már saját életemben is egyre erőteljesebb, követelőbb szerepet kapott, hívásának gyakran engedve, amikor tehettem, haza-, a középkori templomokban rendkívül gazdag szülőföldemre látogattam, s újabb szellemi értékekkel gyarapodva több mint hetven templomot fényképpel és történetének rögzítésével megörökítettem – de külföldre is gyakran utaztam, sokszor grafikai megrendelést teljesítve, vagy csak érdeklődő turistaként: Italia, az antik Róma csodáival, reneszánsz káprázatával, Michelangeloval – egy életre rabul ejtett, fejet hajtottam a kék-fehérben úszó Görögország – az erópai kultúra aranymetszésű monumentuma előtt, Párizsban megrendített Rodin Calais-i polgárainak élettől búcsúzó halálvállalása, lenyűgözött Toledó és a „Görög” festészete, Wützburgban Tilman Riemenschneider gótikus szobraival vádolt bűneimért, de mosolygott rám a Reims-i angyal, tekintélyes fehér süvegével lenézett rám a Matterhorn – de amikor újra hazatértem… Nem kápráztatón csillogó sziklás hegyek havas orma, de fehéren reám köszönt minden magyar templom tornya … és reám köszönt Petőfi az Alföld tengersík vidékin, és reám köszönt a Tisza, pillantásnyi virágival, és reám köszönt Arany, kinek áldott ez a bölcső, és rám köszönt nektárjával Tokaj, és rám köszönt Egerből Dobó Isván és reám köszönt Esztergom Balassival, és reám köszönt Berzsenyi, Vörösmarty és Kölcsey, és rám köszönnek a hangok: Bartók, Kodály, Liszt és Erkel – és ilyenkor, márciusban Tompa Mihállyal rám köszönnek a gólyák – Mert gyönyörű ez a lázas igyekezet és lobogás, / gyönyörű ez az önfeledt, csapongó szárnyalás – (Parancs János versével) és Tiszacsécsén reám köszön Móricz, és rám köszön Debrecenből Csokonai, Szabó Magda és rám köszön Mikszáth, Krúdy és Jókai és rám köszön Dsida Jenő, Ady, Babits, és Attila – és Dunaalmásról Lilla … és rám köszön Csempeszkopács, Boldogkő és Csaroda… és reám köszön itt minden, minden, ami hív – a HAZA.

Tarnóczy Balázs

2018. 01. 21.

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.