KŐSZEGI LAJOS: NE LÉGY TÁVOL

(Részletek az esszétöredékekből)

Európa

A tintafoltos atlasz értelmetlen kifestőkönyv, amelynek oldalait – milliárd ember felett – örökösen kiszíneztek a Nagy Kifestők. Kétezer éve itt ebben a kisebbrendűségeket kínosan leplezni igyekvő kifestőkönyvben.

Európa sorsa szomorú. Történetében nincs egy nap, amikor összetartozott volna. A történet összetört, széttépett, szétszabdalt teste. Csatamező és tömegsír, érdekek és függőségek fosztogatta bölcsőtáj. Európában semmi sincs, amihez ne tapadna bűn. Kiterítve fekszik, mint egy széttaposott állat. Európainak lenni nem diadal, ez a virtuális földrész mérhetetlen szenvedés kiinduló pontja a földön.

Europé annyi, mint „messzire tekintő”. Istenasszony volt Epirus-országban. Egyedül sétált a mezőn, virágot szedett, amikor Zeusz, ez az élveteg hím, bika képében elrabolta. Europé nem volt európai, rabságában is messzire tekintett. Királyokat szült, akik meghallgatták a rájuk bízott emberek szívét, hogy szebbé tegyék népük lelkét. Éltek férfiak itt, akik szerelmesek voltak a messziretekintő asszonyba. Orpheus, Dante, Shakespeare, Goethe, Rilke és még néhányan. Királyok voltak, akik szebbé akarták tenni népük lelkét. Hérodotosz úgy tartotta, hogy Európa hivatása: férfiakat nevelni. Erre a hivatásra soha nem volt igazán igény.

Márai azt mondja, hogy közös nyelv nélkül nincs közös Európa. „Utoljára a latin volt az a pánt, mely valamilyen szellemi egységbe fogta össze az európai műveltséget. Ez a pánt elszakadt: a nemzeti becsvágy szétszakította. Közös nyelv nélkül nincs Európa, csak nemzetek vannak, melyek negyven nyelven gyűlölik egymást.” Európából nem maradt más, mint néhány ember lelke.

Talán egy napon megszólal valaki, énekelni kezd a köztereken, és az emberek önkéntelenül megállnak, felnéznek, a hiábavaló jövés-menést abbahagyják, mert talán megérzik és megértik az együttlét örömét. Jön egy ember, aki csak annyit mond:

„Itt ugyanaz az égbolt.”

Ezt az embert agyonverik megint.

 

Kenyér

Aki az emberiséget a hasán keresztül közelíti meg, az számíthat arra, hogy a legérzékenyebb pontot érinti. Az evésben mindenki érdekelt, mégpedig a legteljesebb mértékben a saját felelősségére. A megközelítést nem valamilyen elhomályosító módszerrel, a belekben kotorászva kell kezdeni, hanem az étel kiválasztásával.

Minden étel előtt a legnagyobb előnyben a kenyeret részesítem. A kenyeret a bibliai időkben többnyire árpalisztből sütötték, búzalisztből kenyeret sütni fényűzésnek számított. Jóllehet, a királyságok korában voltak hivatásos pékek, és igen magas tisztséget töltött be a királyi fősütőmester, a kenyérsütés a háziasszony mindennapos reggeli teendője volt. A kenyértésztát a teknőben megdagasztotta, a lisztbe kovászt kevert és megsózta. A kemencét, amely az udvaron egy kis kunyhóban állt, még a dagasztás előtt fölfűtötte, és a lepényeket a forró agyaglapra tette. A kovásztalan kenyeret forró hamuba rakta és hamuval befödve sütötte. A kisült kenyérkarikákat botra főzte és nem késsel szelt belőlük, hanem kézzel törte. Valakivel együtt kenyeret enni, szövetséget jelentett.

Mindegyik korban azt gondolja az ember, hogy saját kora a legnehezebb. Bármelyik kor, ez is, Isten ítélete [a könnyek kenyere] alatt áll. Nehéz, de nem a legnehezebb. Ami itt igazán nehéz, törni egy darab kenyeret és enni a bölcsesség kenyerét. Ülni az asztalnál nyugodtan, ahol vendég vagy.

 

Virág

Muskátlik anyám ablakában. A rózsa hosszan nyílik a ház előtt. A kert egyszerű: néhány gyümölcsfa, örökzöld, szőlő és virágok. Semmi különös, semmi kihívó, semmi izgató. Ilyen lehetett az Éden kertje is.

A mai ember szeme elégedetlen lenne az Édennel, és észre sem venné az élet és a tudás fáját. Nem látná és nem kívánná gyümölcseit. Nem lehetne vitatkozni arról, hogy a tudás fájának milyen a virága, fehér vagy rózsaszín vagy sárga, mert senki sem nézné meg.

A tudás fájának egyáltalán volt-e virága? Annyi bizonyos, hogy senki sem látta. Annak a végzetes fának nem lehetett virága, gyümölcse, hanem csak mása. Varázslat.

Az Éden egyszerű kert volt, s erre a kertre emlékszik minden virág. A virág őriz valamit gyönge szirmaival, elröppenő illatával. A virág tartja, micsoda törékeny, halványzöld testén a földet.

Hirtelen ősz lett, nagyon ősz és nagyanyám virággá változott. Nem orchideává, nem lótusszá, nem jázminná, nem liliommá és nem rózsává. Ismeretlen virággá lett, legyen a neve: illavirág.

Virágok között élünk. Jó volna nem írni, nem szólni semmit. Jó volna békén hagyni azt, akinek egyetlen kívánsága teljesül. Nem írni, hogy ne vegyem el tőled a nemes időt, amit közöttük tölthetsz.

Jó volna elbírni annyi napfényt, amennyit ők.

 

Könyv

Schopenhauer kimerítő írása az olvasásról és a könyvekről, erről a papirosemlékezetről. A sietve csődbe menetelő nemzedékek sohasem értették meg gondolkodóikat, és rendesen elbántak korszakos bolondjaikkal. Valószínű, hogy egyetlen borotvaélen táncoló jelennek sincs szüksége az örök kortársak tanácsaira. Ennek ellenére milyen sokan voltak-vannak, akik Schopenhauerrel együtt igényt tartottak a kortudat babérkoszorújára. Megfeledkeztek arról, hogy a jó tanácsért nem jár elismerés.

A könyvekből mindig kimarad valami ismeretlen, éppen a fele, az amiről szó van. Szókratész egyetlen könyvet sem engedett volna kinyomtatni, de nem azért, amiért Hugo Wolf, az őrült és zeneszerző ordibált, hogy ne legyen köze a nyilvánossághoz, ehhez az aljas csőcselékhez, mindenevőhöz, mert elég ha néhányan szeretik és értik, de szükségtelen, hogy ezrek hallják és pocskondiázzák. Szókratész tudta, hogy vannak értők és értetlenek, s közülük bárki hajlandó megszavazni a halálos ítéletet. Az egyik, mert nem érti, a másik, mert nagyon is érti.

Az írás Platónnal kezdődött, s azóta gyöngeség, kín, kéj és szégyen. A könyv az élet ellensége, mert mindenről tud, amit az élet képtelen megvalósítani. Mert milyen is itt az élet, ahol „körülbelül annyiszor látni a napot az égen, ahányszor gyémántot a disznó segge lyukában” (Flaubert)

Megbocsátani mindazoknak, akik könyvet írtak. Azt a könyvet lenne érdemes olvasni, amitől jobb vagyok. A meg nem írt könyvek jegyzékét teszem a párna alá.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.