DÓCZI SZÉKELY GÁBOR VERSEI

MAGYAR ÚRKOPORSÓ

 

A Rákóczink Kassán.
Köddé vált a pompa:
Borsi düledezik.
Múltunk sírba vonva.

Gelencén a templom.
Nagybányán a festők.
Bartók új világban…
De mind maradt testőr.

Szecesszió délen.
Komor Marcell műve.
Romvár vigyáz Huszton,
Hogy a gonoszt űzze.

Garamszentbenedek.
Nekünk Úrkoporsó.
Doborjánban maradt
Az összes Rodostó.

 

 

ARS POETICA

Ha lelki rezdüléseim
csupán a fönnben ívelnek,
de hozzásimulni
józanul se bírsz…

 Ha lelki moccanásaim
csupán a mélyben siklanak,
de ráhangolódni
részegül se mersz…

 Összes betűm fölösen
táncol akkor,
szépszavú költők bálján…
S nem vagyok művész,
csak egy rideg bálvány.

 Olyat érdemes ma írni,
mi nem dörömböl csiszolt IQ-ért,
s mindenkiben ébreszt fényeket…

 Az összes nagy mű, szíveinkben,
követhetően lépeget!

 

 

BEZÁRKÓZNI

 

Néha nem marad más,
csak bezárkózni szavakba.
Létem olyan asztmás,
hol a gyógyvíz, hol az aqua?

Összerogy az idő.
Összenyomódnak a terek.
Szívemben hamis tő
bontogat gaz növényeket.

Megül a lüktetés.
Lekornyulnak a szárnyak is.
Vésőm nem művet vés.
A semmi jelzi árnyait.

Lenn az amplitudó.
Rosszul állnak a csillagok.
Íztelen a túró.
Lapozhatok üres lapot.

Olykor minden fényem
kialszik, s itt a vaksötét.
S amíg keresgélem
a lámpát, bukom a csörtét.

Néha nem marad más,
csak bezárkózni szavakba…
Hit vágyán jön Tamás:
lelkével istent szavalna.

 

 

ESTI KÉTSÉG

 

Mint mindig: fényév-lények
aszkézise tart.
Széthömpölygő sivatagban
ők az egyre messzibb part.

A sunyi középszer
szinte mindent eláraszt.
Sikoltó kérdésedre
ezért nem kapsz választ.

De szóvá kell tenni ma is, itt is:
nem játszhatsz szavakkal,
progresszív ön-életképet
nem írhatsz ősznek dűlt tavasszal.

Siralmas énnékem
e mai környülállás.
Virtuális a békénk,
szívünknek a hiány a szállás.

A hatalom a szkander:
erővel mindent elintéz.
A szerény szentség ütemre veszt:
fegyver nélkül nem vitéz.

Ezer éve kocsma van itt.
Ápor szag lengi körbe.
A katarzis ma nem ismert.
Látó-szív szorul, ökölbe.

Hisz ismét percemberkék
dáridója tart.
Mozdulatlan erre az ég:
nem bántja tiszta hang, a radart.

 

 

A XXI. SZÁZAD ÉS A KÖLTŐ

 

El kéne égetnem minden
verset, amit eddig írtam!
Kikoptam a változásból,
nem enyém e digit iram.

A klasszikus mű elbukik,
érdektelenségbe fullad.
Nehezen hihető a remény,
hogy valaha is még fullt ad.

Humor-pedző lötyögés kell,
meg magosröptű ömlengés,
aminek nincs füle, farka…
mit a kortárs-kéz zömmel tész.

Talán el kéne égetni
az összes hiábavalót!
E kor nem kegyelmez annak,
aki száz színt tárva vallott.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.