DÓCZI SZÉKELY GÁBOR: CZÓBEL MINKA – GLOSSZAFÜZÉR

CZÓBEL MINKA

 

Költő voltál, széllel zengő tiszafa.
Homokdombról átszüremlő visszhang.
A líra szíve érdekelt, nem szava.
Testedre került csak, lelkeden nincs hant.

Szerény hajlékod, mely mégis csak pompás,
És gondos  fagyűjteményed legjava
Körülvett, s távol húzódott a romlás.
Költő voltál, széllel zengő tiszafa.

Hiába szárnyaltak szavaid föl…hess,
Még ma sem díszlik az az anarcsi rang!
Az égbe törő fák zúgása csöndes.
Homokdombról nem szüremlik visszhang.

Impressziók lelkes futáraként,
Bódított szent szimbólumok szaga
Scola scripta. S nem feledted a tényt:
A líra szíve énekel, nem szava.

Azt hiszem, nem akartál megmaradni.
Századokon át minek a szívhang?
De már egyre tisztábban látszik annyi,
Hogy csak testeden van, lelkeden nincs hant.

Csak testedre került, lelkeden nincs hant.
A líra szíve érdekelt, nem szava.
Homokdombról átszüremlő visszhang:
Költő voltál. Széllel zengő tiszafa.

 

(1)

Költő voltál, széllel zengő tiszafa.
Homokdombról átszüremlő visszhang.
A líra szíve érdekelt, nem szava.
Testedre került csak, lelkeden nincs hant.

Vallomás vagy mesélés a költészet?
Nászágy, kínpad, kinek lehet igaza?
Vagy csupán egy fennkölt, furcsa végzet?
Költő voltál, széllel zengő tiszafa.

Meg nem becsült előképe Adynak.
Nő, ki férfiak fakír nyelvén csikland,
Nő, ki a jövőt látja, de hatni vak…
Homokdombról átszüremlő visszhang.

Magad mondtad, hogy gyökérként fogództál
Az anarcsi homokba, vesztes ara,
És mégse fogtad be a magot: rossz tál.
A líra szíve érdekelt, nem szava.

Gazok között alkotott szellemed.
És nem ismerted, mi az, hogy giccs-lant!
Vigaszt nyer ma mind, ki szót vált veled…
Testedre került csak, lelkeden nincs hant.

Csak testedre került, lelkeden nincs hant.
A líra szíve érdekelt, nem szava.
Homokdombról átszüremlő visszhang:
Költő voltál, széllel zengő tiszafa.

 

(2)

Szerény hajlékod, mely annyira pompás
És gondos fagyűjteményed legjava
Körülvett s távol húzódott a romlás.
Költő voltál, széllel zengő tiszafa.

Földrész-léptékű jellemmel éltél
Magyarul, hisz  eleget rontott más.
Nem dermesztette szét sok kemény tél
Szerény hajlékod, mely annyira pompás.

Liget a homokon: kertmagyarország
Volt dajkád. S ott van ma is az írmagja…
A műveltség nyitotta meg alvó szád
S  a természet: fagyűjteményid java.

Wilhelmina, te tiszta, bájos lélek!
Gyűlölhetted mindazt, mi karmot vás
A gyöngébe s aztán a szívén lépked…
Távolról is körülvett  a romlás.

Kék véred nem színezte vöröskor át.
Kardod volt, de mellé állt száz kasza.
Vigyázó szemed a Sorbonne-ra lát:
Költő voltál, széllel zengő tiszafa.

Költő voltál, széllel zengő tiszafa.
Nem vett körül, távolra nyúlt a romlás.
Gondos fagyűjteményed legjava
Porodnak hajlék. Nincs néki sehol más.

 

(3)

Hiába szárnyaltak szavaid föl…hess,
Még ma sem díszlik az az anarcsi rang!
Az égbe törő fák zúgása csöndes.
Homokdombról nem szüremlik visszhang…

Mednyányszky, Jókai, Justh, a férfiak.
Amott Verlaine, Withman, akitől les
Az utánzó,  ki magától megriad…
az nem szárnyal, léptéke nem öles.

Csak inspiráció kellett, s szárnyaltál.
Szüntelen dalolt benned egy kis harang.
De emlékünkben környékez a halál,
Hisz ma sem díszlik az az anarcsi rang!

Holott megvan a díszhelyed, csak üres.
Az utókort nem érdekli könyves
Életműved s csak legyint: ne sürgess…
S az égbe törő fák zúgása csöndes.

Hullámaid mégis csak terjednek.
Bár száz év minden hangot beszippant.
Visszaszöknek valami letűnt rendek
S homokdombról szüremlik a visszhang.

Homokdombról  nem szüremlik visszhang…
Az égbe törő fák zúgása csöndes.
Még ma sem díszlik az anarcsi rang,
Hiába szárnyaltak szavaid föl…hess!

 

(4)

Impressziók lelkes futáraként,
Bódított szent szimbólumok szaga.
Scola scripta. S nem feledted a tényt:
A líra szíve énekel, nem szava.

És veled volt Bob, az ismert festő.
Mi-ként sürgettétek a kifáradt én-t.
Két hites barát, vonzó és rettentő
Impressziók lelkes futáraként…

Mindkettőtöket utazás várta. Sok!
De itt elfogy hírnökeim osztaga.
Nem látom, hogy Leszboszban is jártatok…
Bódított-e szimbólumok szaga?

Gyönyörű szigetvilág terjed ott
És mindenkit megejt az antik kép.
Sérteni nem, tudni akarlak legott
Te tündér, ki csak írtál. Éltél akképp?

Nem ejtett foglyul az írás hübrisze.
Számodra föltárt könyv, nyitott mappa
Volt az irodalom s nem tűrt ige.
Életed volt a költészet maga.

A líra szíve érdekelt, nem szava.
Scola scripta, s nem feledted e tényt.
Bódított szent szimbólumok szaga,
S futottál impressziók futáraként…

 

(5)

Azt hiszem, nem akartál megmaradni.
Századokon át minek a  szívhang?
De már egyre tisztábban látszik annyi,
Hogy csak testeden van, lelkeden nincs hant.

Mondják, károdra volt a hosszú élet.
Bölcselkedhetünk: mi hosszú s arasznyi?
Addig jó, míg nem túszt hajaz a lépted…
Emberként akartál megmaradni.

Nem voltál te boszorkány, anarcsi szűz:
Rád fújt az élet, homoki pitypang
S szálltál, röpültél, kit valami űz.
S századokon át árad a szívhang.

férfi meghalt, mielőtt elháltál
S a lírát kellett mindvégig faragni.
Jött a pusztába ámítón száz bál
S nem táncolt benn  se egy, se több, se annyi.

Furcsa ez a világ. Fejeden pitypang
Koszorú. A költészet néma ribanc
És se érted, se értem nem rikkant…
Csak testeden van, lelkeden nincs hant?

Csak testeden van, lelkeden nincs hant.
És már egyre tisztábban látszik annyi,
Hogy századokon át hallszik a szívhang.
Mégis csak meg akartál maradni.

 

(6)

Csak testedre került, lelkeden nincs hant.
A líra szíve érdekelt, nem szava.
Homokdombról szüremlő visszhang:
Költő voltál, széllel zengő tiszafa.

Adj Uram, az utódoknak ép fül’t.
Minka-hang a pusztában el nem illant,
Műve homokon is sziklára épült.
Testére került csak, a lelkén nincs hant.

Bárhol épülhet szellemből oázis.
Nem kell hozzá más, csak lelkünk tavasza.
S hogy a végtelen legyen épp a fázis,
S a líra szíve döntsön, ne szava.

Túlhordtad életed? A matrónából
A ritmikus próza hangja elillant
S Büttner Helén is eltűnt a mából
Homokdomból nem szüremlik visszhang…

De a nyírfalombok máig üzennek.
A sors teret nyitott s itt van igaza.
Nincs képmutatás, nincsenek üzelmek.
Költő voltál, széllel zengő tiszafa.

Költő vagy, széllel zengő tiszafa!
Homokdombról szüremlő visszhang.
A líra szíve érdekelt, nem szava.
Testedre került csak, lelkeden nincs hant.

 

Dóczi Székely Gábor

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.