MISZLAI GYULA NOVELLÁI

 

ESTE BUDÁN

 

         „Ilonka néni lejárt az itt tartózkodási idő, indulnia kell.” – szólt egy pöttöm angyal a kortalan asszonynak.

Egyszerűbb földi halandók is tudják; a holtak három évig a Hold körül lebzselnek, emlékeznek, tisztulnak. És afféle tanfolyamon esnek át, felkészülve a következő állomásra. Az átvezetést alacsonyabb rangú angyalok, amolyan égi tisztiszolgák végzik.

Ott összesűrűsödik lényük, ahova majd kerülnek, szemmel már elviselhetetlen, szinte nukleáris fénybe jutnak, a vákuum földi ésszel nem érthető örvényébe, hová a lélek fejlettebb egyensúlyérzéke, és az érzékek egyfajta tompasága kell. A khairóneai pap, Plutarkhosz írt erről.

„Vegye a cókmókját és a következő járattal indulunk!” – mondta a Syriusnak becézett angyal. „Még egyszer szeretnék enyéimmel lenni” – gondolta Ilonka néni, persze az angyalok hallották a gondolatát.

 

Ilonka néni megtartotta kódorgó szokását örök albérlete eme első állomásán is, amelynek határa a holdudvar sugara volt.

Férje halála után pszichiátriára került, ahonnan első nap megszökött. Emlékezetében helikopterekkel, kutyákkal keresték, majd  a kórház alagsori lépcsőlejárója alatt találtak rá. Nyugtató injekciót kapott, lekötözték.  Az angyalok kíméletesebbek, most mégis úgy érezte, újból a régi élményen esik át.

Általában valamelyik családtagját akarta álmában meglátogatni. Máskor megkérte Isten egy szférikus szolgáját, szólhatna – e egy dalon keresztül, amit a rádióban vagy a televízióban játszanak. Az angyalok gyors bürokraták, pillanat alatt megtalálják a legnagyobb közös osztóját azoknak, kikhez egy dal ugyanazt az túlvilági hírt viszi (Ez esetben Rúzsa Magdi énekelt magyarul egy dalmát balladát, az anyai szeretetről, átokról –  amit az égi feladók öt embernek szántak). Aztán akinek füle van rá, hallja. Nem tudják az angyalok se mindig úgy beállítani a címzett hangulatát, hogy a neki intonált üzenetet fogja, sem a zavaró elemeket kiszűrni – így pl.: telefonhívásokat, váratlan látogató jöttét.

Erre az égi lajtorján magasabban álló kerubok már képesek.

Volt úgy, Ilonka néni egy ember arcába maszkírozva ment vissza, olykor még állatok, így: bogár képébe is bújt, hogy emlékeztesse magát. Egy szó, mint száz, nem volt mindig kíméletes gyászolóihoz.

De többnyire  akkor  kódorgott álmokba, mikor úgy érezte: szeretteinek szükségük van rá. Néha csak monotóniája hajtotta át a másik világba.

Fia álmában egyszer egy parkban beszélgetett vele. Mindenkinek van egy mondata, amit a hátrahagyott élőnek nem tud elmondani.  Ilonka néni kabátjából kiesett cetlin volt ez a mondat, de annak megértését elorozta  az alvó fölébredése.

Fia egy év múlva Pannonhalmán volt egy  gregorián kórustáborban. Délutáni alvásból riadt föl; “Megvan az álom szövege, ott az ebédlő melletti nagy tablón”. Eddig  nem tudta elolvasni, azt hívén, latinul íródott.  Pedig Balassi kézírása volt: “Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr…”  és a többi sor: “…Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére…”. Akkor igen megkönnyebbült a fia.

“Letelt az ideje, mennie kell” – szólt megadóan Syrius nevű angyal. Ilonka néni sírni kezdett. Nem tudom milyen a holtak könnye, valószínű, igen szubtilis anyagból van, s fájdalom kíséri. Könnyűvé teszi a planéták robogását.

Más alkalommal is megszökött a „Hód”-ból, ahogy ők egymás közt mondták. Az angyalok nem örülnek az ilyen átrándulásoknak, mert a lélek tisztulása ekkor lelassul, igaz ők tudják legjobban, az örökkévalósághoz képest semmi sem gyors vagy lassú.

Egy januári este fia Budára ment. Először volt ezen a környéken, mivel a 173-as járat egyirányú, figyelnie kellett,  de elbágyasztotta a napi munka, az emberek egykedvűsége. Csak a hegy alatti Duna, a fényben terebélyesedő város látványa tartotta ébren.

Szerpentin úton, mintha egy Fibonacci spirálon ment volna időtlen a busz. Ekkor megpillantotta anyját. –”Hát te mit keresel itt?”…„Jaj, ne is kérdezd” –  kezdte a maga szenvedélyes módján…. “Nem volt egyszerű idáig jutnom” – és mesélt, mesélt a túlsó életről….“találkoztam apáddal, öreg szüleiddel,  … sőt még az utcánkbeli bolond kanásszal is, aki Rákóczi fejedelemnek hitte magát…. tán emlékszel rá…és  Dánte (így mondta hat elemit végzett anyja), milyen különös ember az a Dánte, annyi érdekes története van… “…..”Ott mindenki mindenkiről mindent tud a pillanat állandóságában, kimeríthetetlen forrás ez…, nem unatkozunk.”….”Tudod mi holtak sokszor meghalunk még, amíg színről színre ….és a Kettőtől jutunk az Egyig…”   itt megszűnt a jelenés, a fia észrevette, a következő megállónál le kell szállnia.

 

 

 

MONDD, JOE!

 

„Anyád Cigánynak becéztük, kékes fekete volt a haja, akár öregapádé, bőre olyan sötét, mint a legbarnább oláh cigányé. Zabolátlan volt, egyszer összegyűjtött harminc macskát, valaki azt mondta, jó pénzért el lehet adni az olaszoknak. Aztán megtudta vaklárma volt, az összes macska farkára dobozt kötött, úgy engedte a nagyvilágba őket.

Cigány a húgával,  Pajusszal került Sztálinvárosba , én Esztergomba jártam akkor a ferencesek gimnáziumába, többek között Faddy Ottmár is tanított. 56 – ban a fölöttünk levő osztály tanárostul átlépte a határt, nekem rá félévre sikerült Amerikáig szöknöm. Ez már másik történet.

 

Anyád tizennyolc, Pajuszka nővérem tizenhat éves volt, vékonykák, soványak. Minden vagyonunkat elvette az ÁVH, utcára kerültünk, pár bútorral Hartára, egy távoli rokonhoz. Anyádék két napra való pénzt kaptak, s Dunapentellére mentek munkát keresni. Egy parkban sírdogáltak a két nap után, egy korukbeli  cigánylány vigasztalta őket. Ő utcaseprő volt. Azt mondta; menjenek a szomszédos Arany Csillag Presszóba, ott mosogatólányokat keresnek.

Azt hitték az éjiszapból aranyrög- Napot mostak ki. Az éjszaka még sokáig tartott. Egyenlőre csak a könnyeik folytak.

 

Sokan kerültek föl akkor falunkból a közeli városokba. A község egyik felét törzsökös sváb lakta, másikat Békés megyéből idetelepített földönfutó. Csupa rossz lelkiismeretű ember, akik besétáltak az elüldözött németajkúak (ezt így mondják felétek mostanság, nemde?) otthonába.

 

Nyári szünetekben én is lekerültem Sztálinvárosba. Anyád már befutott akkor. Ügyes volt, mutatós, a mosogatótálcától hamar megszabadult, pénztáros lett. A főkönyvelő, egy örmény származású hajdúságú gyerek szemet vetett rá, ő emelte följebb. A vendéglátónál sokat lehetett feketézni. 15 éves árupakolóként „sefteléssel” – jól mondom? – megszedtem magam nyaranta. Kitellett a következő félévi albérletre, mert osztályidegen fiát kollégiumba persze nem vették fel.

Pajusz nővérem  (Pannika) Hauer Rezső beosztotta volt. A híres cukrászt  B listásként kergették szocializmust építeni a munkásvárosba. Pajuszt igen megszerette. Egyszer fagylaltot árult a neves ember. Hátraszólt nővéremnek, „Pannikám kijönne? Pesti ismerősök tartanak erre, nem akarom, hogy ebben a  helyzetben találjanak.”

Ilyen idők voltak.

Aztán feltűnt gyakran anyád körül egy hórihorgas, barna szemű, férfi. Nem volt könnyű dolga, mert, mint mondtam anyád csinos lány volt, sokan legyeskedtek körülötte. Számos Pestről lekerült aszfaltbetyár élt akkor Sztálinvárosban. Ők szinte elsáncolták az Arany Csillagban  anyád a kérők elől.

Apád, mert róla beszélek, Jancsi bátyám katonabarátja volt. Együtt masíroztak a háborúban. Mindketten molnárok voltak, így mindkettőjük utász lett. Apád németföldön,  Passau mellett esett amerikai hadifogságba, a bátyám Kijev környékén.  Később egy Murmanszk melletti, északi sarkkörön túleső GULÁG táborba került. Farönköket szállító autójuk felborult, a rakomány egy része rádőlt. Sikerült az életét megmenteni, de a jobb lábát combtőből amputálni kellett. Egy fiatal orvosnő adott vért neki. Gyakran mondogatta a bátyám, ő nélküle már nem élne, nevetve hozzátette: orosz vér is csörgedezik ereiben.

Persze a bátyám (egy osztályidegen fia, féllábú – , ekkor  már családos ember) nem kapott rendes munkát, illetve három  hónapig dolgozott Dunapentellén, de nem fizették ki. Anyád jól keresett, ahol tudta segítette; ha feljött Bölcskéről, jóllakatta, itatta, fölpakolta élelemmel, pénzt dugott a zsebébe.

Egyszer Jancsi bátyám bement Bölcskén a  Körösztös – féle kocsmába, megpillantott egy nem odavalósi, de ismerős embert, percekig álltak így, aztán egymás nyakába borultak. Ő volt az apád, aki akkor vette át a helyi, ‘Bors’ malom vezetését. Vadászpuskáján, farkaskutyáján, két vizsláján kívül nem volt semmije. Nőtlen volt és piros könyv várományos.

Magához vette éjjeliőrnek, az akkor munkanélküli bátyámat, aki valójában a telephely tényleges vezetője ő lett, hisz a molnár szakma a kisujjában volt. Sok panaszos, feljelentő levelet kapott ezért apád, aki így védekezett. ‘most megtanítjuk dolgozni a kulákot’.

Közben apádnak több ideje maradt vadászszenvedélye kiélésére, no meg  néhány eladatlan sorban lévő lány is élt akkor a faluban.

Szüleim disznót vágtak – ami nem volt kis dolog akkor – , a szomszéd községben. A bátyám meghívta apád, barátságból, hálából, ám igazi szándéka Pajusz húgának férjhez adása volt. Akkoriban ez így ment.

A szokásos rend szerint folytak az események, de titkos kezek átírták a forgatókönyvet: anyád egy óvatlan pillanatban megigazította apád inggallérját, innentől apád szándéka egyértelmű lett. Az sem volt akadály, hogy ekkor anyád az örmény fickó menyasszonya volt már.

Apád egyre gyakrabban tűnt fel Sztálinvárosban, kezében virágcsokorral az apacsokkal körülvett nővérem körül.

Hát anyád Jancsi bátyja miatt választotta apád, nem szerelemből. Ez a házasság napján rögtön kiderült. Apád valami piszlicsáré ok miatt elzavarta a Dunapentelléről hozott fotóst,  úgy fölfortyant, hogy a vele kiabáló anyád pofon csapta.  Ő csak szülei könyörgésére, a násznépre való tekintettel nem ment azonnal vissza Sztálinvárosba.

 

Hogy is van, talán a ‘Tápai lagzi’-ban? ‘Brummog a bőgő,elhervad a Hold, fenékig issza a vőfély a bort’, ‘A bort megisszák az asszonyt verik, s izzadnak reggeltől estelig’

 

Szóval, így ment ez akkor. Apád elvesztette állását, mert kulák lányt vett el, elrakták   egy isten háta mögötti tolna megyei faluba, ahol a malom helyettesvezetője lett.  Lakást sem kaptak, végül a két falu, Kistormás és Kölesd között lévő, egykor szegényházként fungáló kulipintyóban ütöttek tanyát.

Én és Pajusz itt tartottunk keresztvíz alá. Mi még házasság előtt voltunk, így lett később négy keresztszülőd.

Na, jól jártál velünk!

A többit nem mesélem. Nem, mert akkor én, már Amerikában voltam, te pedig hároméves lehettél. Többre emlékszel, mint amit én hallomásból tudok az következő évekből.”

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.