GRENCZER ATTILA ÍRÁSA

HÁLÓZATBA KÖTVE

Mottó:   „Küldözzük a szem csüggedt sugarát, / S köztünk a roppant, jeges űr lakik!”

 

Tudvalevő, az ember társas lény. Igényli, hogy tartozzon valahová. Így volt ez hajdanán is. Számtalan szempont szerint szerveződtek a kisebb-nagyobb közösségek, ám abban azonosak voltak: tagjaik között személyes kapcsolat volt. Imigyen teltek el ezredévek.

Nagyot fordult azóta az időnek kereke, különösen a XX. század formálta át jelentősen addigi létünket. Az emberi kapcsolatok szilárdnak hitt eresztékei lazulni kezdtek, a hagyományos együttélési formák bomlásnak indultak, részben meg is szűntek. Az igény azonban megmaradt. Kortársaink növekvő tömegei egyre kétségbeesetten tapogatnak a fogódzók után a rohanó világban. Keresik azt a másikat, az EMBERT. Lássuk be, ez időigényes és fölöttébb fárasztó! Manapság semmire nincs IDŐ, legfőképp a másikra nincs, hiszen: „Time is money”. Mint oly sokszor, ismét a külvilágban keressük a hibát, s onnan várjuk a megoldást is. … és lőn.

A magányt oldandó megjelentek a közösségi oldalak. Csak egy kattintás, néhány adat, s mindjárt nem vagyunk egyedül! Néhány hét, s több száz ismerős és barát enyhíti belső lelki nyomorunk sivárságát. Ha szorongat az egyedüllét, vagy csupán megöl az unalom, ott a GÉP. Bepötyögjük a jelszót, s közöljük az örömhírt: „Itt vok!” Máris többen „ránk kattannak”, s indulhat a „meeting”. Lazák lehetünk, nem kell senkiért és semmiért felelősséget vállalnunk, még magunkért sem. A nevünk is lehet nick, s addig maradunk, amíg nekünk tetszik. Bármikor kiszállhatunk, nincsenek megválaszolandó kérdések. Nincs űr utánunk, mert nem töltöttünk be semmit. Magunk vagyunk az űr. A SEMMI.

Választ kaphatunk a „Ki vagyok én?” kérdésre is olyan „ismerőseink” hozzászólása alapján, akik már legalább két ízben „találkoztak” velünk a virtuális társalgóban. Csupán annyit kell tennünk, hogy hasonlóan megalapozott véleményt nyilvánítunk mi is róluk.

Nem kell összepiszkolnunk finom kacsóinkat az istállóban, nem töri föl az ásó sem hamvas tenyerünk bőrét. Lájkoljuk a FarmWill Farmert, s máris sikeresen gazdálkodhatunk. ERŐFESZÍTÉS nélkül. Mindeközben ablakainkba kitett virágaink kókadoznak szárazra repedezett, cserépnyire zsugorított életterükben, a panelbe kényszerített szobakedvencünk fénytelen tekintetébe zárt szeretetéhséget már észre sem vesszük. Már csupán a „szirének” hangját halljuk, s nem látjuk a zátonyokat. A monitor vibráló fénye mellett napra nap ránk sötétedik. Lelkünk tükre vaksin bámul a képernyőre, mely kiutat hazudik a belső éjszakából. Jó hinni benne, kényelmes. Van ennél jobb?

Igen, van.

AZ ÉLET.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.