KISZAKÍTOTT MONDATOK

KISZAKÍTOTT MONDATOK ADYTÓL ZOLÁIG – SZŐCS ZOLTÁNTÓL

(válogatás)

Olvasmányélményeimnek sajátos, hézagos, szubjektív válogatásai ezek a mondatok. Előkelően nevezhettem volna aforizmáknak is mondatgyűjteményemet, de nem teszem, mert szerintem az aforizma jellemzően jól ismert, közkézen forgó bölcs gondolat, én viszont itt kevésbé ismert, ritkán vagy soha nem idézett mondatokat szedtem csokorba. Legtöbbjük afféle rejtőzködő aforizma, amely türelmesen várja, hogy felfedezzék. Munkámat megkönnyítette az a régi rossz szokásom, hogy minden könyvet, amit elolvasok kegyetlen vandalizmussal lapszéli jegyzetekkel, annotációkkal, emlékeztető utalásokkal firkálok tele, és pirossal aláhúzom azokat a mondatokat, amik különösen tetszettek. (Sz.Z.)

 

MOLNÁR TAMÁS  (1921-2010)

 

Van valóság, csak újra meg újra ki kell hámozni a reárakódott jelenségek és értelmezések  rétegei alól.

***

A hatalom szentsége egyetemesen és kivétel nélkül jellemezte az emberiséget. … [Úgy vélték, hogy] a szent hatalmas valóságát közvetítik az emberi világ alacsonyabb rendű valósága felé.

***

A hatalom abból fakad, hogy az ember rászorul a vezetésre.

***

A közösség csak akkor tekintette magát valóban létezőnek, ha a szent eredet tudatával rendelkezett.

***

A szent nem egyfajta testetlen lélek, amely az emberi világ felett lebeg, hanem olyan összetett valóság, amely minden emberi cselekedetet jelentéssel ruház fel, és mércét állít elé.

***

A müthoszban a régiek a létezés szerkezetét ragadták meg.

***

Isten és ember között egy valóság van, amelyben a hívő nem annyira válaszfüggönyt vagy egyfajta akadályt, mint inkább közvetítő közeget lát.

***

Képes-e még a kereszténység a szent hiteles és hatékony megjelenítésére? … A keresztény szent fogyatkozóban van; a nyugati nemzetek életét immár nem hatja át.

***

A régiek számára a szent nem hit kérdése volt; egyszerűen adottságként, kétségbevonhatatlan valóságként [valóságélményként] jelentkezett. … A hit semmilyen szerepet nem játszik a régi korok vallásában. A valóságélmény, a szent jelenléte oly erős volt, hogy fölmerül a kérdés, nevezhetjük-e egyáltalán ezeket a rendszereket vallásnak a szó mai értelmében.

***

A nyolcszög az ég és a föld egyesülését jelképezi.

***

A világ, amelyből hiányzik a szent – helyére nyilván a tudomány lép -, nem mond semmit az embernek.

***

A megtestesülés eltörölte a pogány időszemléletet is, amelyben az idő önmagába örökkön visszatérő, még az istenek felett is uralkodó folyamatnak mutatkozott. Ehelyett a kereszténység az egyenes irányú időfelfogást vezette be, amelyben tettek és események csak egyszer történhettek meg, többször soha.

***

A lényeget legkönnyebben Diderot szavaival foglalhatjuk össze: Egyedül az egyén létezik; úgy van szüksége a társadalomra, mint a sérültnek a mankóra. De ha felépül, mankóit elhajítja. Minden modern utópia ezen a premisszán nyugszik, a reneszánsz álomvilágtól a liberalizmusig és a marxizmusig: Bármit ró ránk törvény és szabály, minden csak a végső célt szolgálja, az emberiség visszatérését az önálló egyéniségek világához, a társadalmi kötöttségektől való szabaduláshoz. A modern társadalmakat és politikai alakzatokat tehát Mill és Diderot szabályai tartják fogva.

***

A modernség lényege a viszály és az erőszak.

***

A modernség mind marxista, mind liberális formája mindenekelőtt a vallást kívánta magánüggyé tenni… mivel félő volt, hogy az onnan kilépők a közjónak esetleg olyan megfogalmazásával állnak elő, amelynek nem a viszály és a versengés a lényege.

  (A hatalom két arca: politikum és szentség)

 

A vallás mindig is releváns lesz az ember számára – ezt a legtöbben, kézségesen vagy vonakodva, de elismerik. A problémát véleményem szerint inkább az a felvetésem jelenti, hogy a vallás nem csupán a „lélek”, az „érzelmek” vagy a „rajongás” tápláléka, hanem egyúttal intellektuális meggyőződés, racionális diskurzus is. … Meggyőződésem, hogy a vallás valamennyi képességünk – intellektusunk, érzelmeink, akaratunk és képzeletünk – által megragadható.

***

Aquinói Szent Tamás halálos ágyán (1273. december 6.) állítólag a következőket mondta:  „Mindaz, amit írtam, most csupán égetni való szalmának tűnik” – így látta éppen lezárt, rendkívüli munkásságát annak az isteni igazságnak az árnyékában, amellyel szembesülni készült. Ám ha felgyógyul, vajon nem kezd újra írni? Tehet-e annál többet egy ember, mint hogy elmondja és leírja, amit felfedez és megtapasztal – és annak szellemében is cselekszik?

***

Isten közelsége és transzcendens egysége nem áll ellentmondásba egymással. Nem volna vallás, ha Isten nem érhetne el minket – és mi őt – ezen a közvetített kapcsolaton keresztül. … És ugyanígy, a diskurzus, a rendszerezett beszéd is, amely tárgyára fókuszál és olyan pontosságra törekszik, mely a hódolat egyik formájává nemesül.

(Teisták és ateisták)

 

[Symmachusnak] szembe kellett néznie eszményeinek lassú pusztulásával és az összeomlással, amelynek talán értette – talán nem –  a mechanizmusát. … Symmachus tehát konzervatív volt és – a manapság divatos kifejezéssel élve – hitt az „értékekben”. … Mindig is voltak, akik a szent hagyomány nevében emelték fel szavukat a per definitionem profán reformokkal szemben. … Egy világ dőlt romba Symmachus körül, s én is bizonyos vagyok abban, hogy egy világ omlik össze körülöttem. … Beáll a bizonytalanság, ha mondhatjuk így, a tengely eltörik. … A mérték és az arányok felbomlanak, a bizonyosságok porrá omlanak.

***

Régóta vitatkoznak arról, mit „jelentett” 1968 májusa; a diagnózis ma már magától értetődik: Franciaország és Európa amerikanizálódásának kezdete, a társadalmi struktúrák és kötelékek felbomlása, válságjelenségek a családban és az iskolában, banális kiüresedés az élet különböző színterein… Párizs nem volt többé Párizsban. Győzöt az elszemélytelenedés, a deszakralizáció. … Ifjúi éveim részben képzeletbeli Franciaországa szédítő sebességgel homályosult el.

***

Így hát Franciaországot, amely bűnös volt már abban is, hogy 1920-ban aláásta Kelet-Európa egyensúlyát, most újabb vétek terheli: az, hogy cserbenhagyta Európát, és annak eredendő, azaz tradicionális  sokszínűségét. Ezt pedig úgy hívják, Maastricht. … Az euró az árulás szimbóluma.

***

A [II. vatikáni] zsinat Róma amerikanizációja volt.

***

Azt mondhatom, hogy e kettő, vallás és kultúra, valamiképpen egybeolvadt lelkemben. … Symmachusnál is jobban, mélyebben érzem át a dekadenciát, amely immár nem egy korszak végét, hanem a helyreállítás lehetetlenségét jelenti. Nem a bútorokat cseréltük ki, leromboltuk a házat.

***

San Fransisco az Egyesült Államok egyetlen városa, ahol érdemes élni.

***

A modern egyetem létcélja egyszerűen nem a tanulmányokban keresendő. …módszeres és szervezett szórakozás. … A diploma egyfajta szakszervezeti tagsági könyvhöz  hasonlítható leginkább.

***

Az ókori görögök, Homérosztól a sztoikusokig, rossz szemmel néztek a nyereségre: többet kérni, mint ami jár, összeegyeztethetetlen volt az emberi kapcsolatok iratlan szabályaival.

***

Egy adott korszakban egyszer csak kimerül a társadalom élni akarása, kitartása az eszményei és távlati tervei mellett, eltökéltsége, hogy megőrzi a kapcsolatot a transzcendenciával és a szimbólumokkal.

***

1968-tól (Paris/Sorbonne) kezdve megindult „a nagy menetelés az intézményeken keresztül”… Az engedékeny nyugati légkör és a szovjet titkosrendőrség bíztatására (nem ez volt az egyetlen példa e kettő összejátszására) leendő terroristák átértelmezték a kultúrát, és rákényszerítették saját verziójukat  azokra a gimnáziumokra és egyetemekre, amelyek megnyitották előttük kapuikat.

***

Ha mégis van egy ős, az feltétlenül Hérakleitosz.

***

De megfosztják őt magánemberi voltától is, attól, hogy magánéletet éljen, ami nem elszigeteltséget jelent, csupán azt, hogy ő maga választhatná meg, miként illeszkedik bele a társadalomba és miként vesz részt annak életében. Normális esetben emberünk valahol a  csordaösztön és a magányosság  határán helyezkedik el. Most azonban, figyeljük meg, nem egészen ez a helyzet: amikor valami rendkívüli történik az emberrel, az első késztetés az, hogy a nyilvánosságot válassza.

***

A kommunikáció lépten-nyomon meggyilkolja a társalgást és lehetetlenné teszi a tudás elmélyítését.

  (Én, Symmachus)

 

A nagy forradalmárok egész életük során megőrzik azon kor szokásait, amelyet felforgattak: Robespierre mindig kifogástalan frizurával járt, Marx pedig csodálatra méltó családapa volt.

(Bennünk lakik-e Isten?)

 

Látjuk már, mit rejt a logikus módon túlzásba vitt privatizáció védjegye. A terminus napjainkban meglehetősen divatos, első jelentésben a kommunista rezsim által elkobzott javak eredeti tulajdonosuknak való visszaadását jelöli. A jelentése valójában máshol található meg: az alapvető realitásokat tagadó liberális felfogásban; az egyénhez és az elszigeteltséghez való ragaszkodásban; a nem szűnő vágyban, hogy a sokrétű társadalmat a homo aequalis egyenlősítő egyformasága váltsa fel. Az emberekkel, mint egységekkel való számolás lehetővé teszi, hogy beszorítsák őket egyetlen tudományba, a gazdaságtani számításba, ez pedig további manipulációk kulcsa.

***

A mindig és mindenütt ünnepelt pluralizmus ellenére a liberális civil társadalom nagy általánosságban éppolyan intoleráns ideológiailag, mint a régi rendszerek. Sőt, még inkább, mert a jelenlegi szisztémát nem irányítja elfogadott elit, vagyis olyan, mely igazodni tudna a kollektív érdekekhez.

***

Ezért tehette fel II. János Pál már első párizsi útjakor a kérdést: „Franciaország, mit tettél a kereszténységeddel?”, mellyel I. Chlodvig 496-os megtérésére utalt.

***

Miért lenne az anyának joga elvetetni a gyermeket, akit méhéban hordoz? Hisz nincsenek-e a magzatnak is jogai, ugyanúgy, ahogy a társadalomnak, amelytől el akarják venni egy tagját? Törvényalkotásunk a liberális ideológia befolyása alatt áll, és így feláldozza a magzat jogait, akiről önkényesen deklarálták, hogy nem ember.

***

Nem kétséges, hogy a mára hegemón helyzetbe került civil társadalom erkölcs helyett középszerű szentimentalizmust hozott létre. Az uralkodó erkölcs, mely a mindennapi élethez kapcsolódik, és az a dolga, hogy igazolja a végeredményben egoista érdekek működését, megelégszik színlelt altruista érzelmekkel, melyeket elborítanak a divatos magatartást dicsőítő szlogenek.

   (A liberális hegemónia)

 

Annak idején a szentség volt a kultúra meghatározó elve, ma pedig a modernség. … Ahogy a középkort a szentség jellemzi, s ennek két legfőbb letéteményese: az egyház és az állam, úgy jellemzi az újkort a városi polgárság előretörése. Ennek jogi és politikai megfogalmazása a „civil társadalom”. … Már nem a kolostorok scriptoriumaiban, hanem a városokban kezdődnek és fejlődnek ki a világot tágító folyamatok. … Ezentúl a tulajdon az első számú emberi jog, s a polgár, aki munkája gyümölcsét élvezi, tiszteletnek örvend, mint e gyümölcs konzerválója és további gyarapítója. (Az egész amerikai ethosz belesűríthető ebbe a mondatba.)

***

A hitetlen, cinikus Voltaire misére jár ferney-i birtokán, de – úgy mond – csak azért, hogy a parasztbérlő kövesse példáját, higgyen egy jutalmazó és bűntető Istenben, és Isten mögött gazdájának engedelmeskedjék.

***

A modernség célja elsősorban a szubjektumok közössége: független, sőt széthúzó egyénekből szeretne egy összetartó társadalmat kovácsolni, vallási rendszer közvetítése nélkül.

***

Az új csak akkor igazán új, ha egy további újdonságot lendít útjára. Íme a progress igazi értelme: az aggodalom, nehogy a fejlődés megálljon…

       (A modernség politikai elvei)

 

Az Egyesült Államokban a retrospektív szemlélet egyfajta rossz közérzetet teremt. … Amerikában a társadalom vagy a civilizáció terminusokat használják fel az ország bemutatásakor, amelyeket sokkal inkább kedvelnek, mint a történelem szót.

***

[Európa és az USA között] megszűntethetetlen kulturális kapcsolat jött létre, amely fejlődik és megszámlálhatatlan kölcsönhatásból áll. Az így felemelkedő kultúrát – ez nyilvánvaló – nem lehet sem amerikainak, sem európainak nevezni, hanem inkább atlantinak, ugyanúgy, ahogyan a Görögország és Róma közötti kölcsönhatást, amelyet először „hellenisztikus”-nak, majd egyszerűen görög-rómainak mondtak, helyesebb lett volna „mediterrán”-ként emlegetni.

***

A kibontakozó atlanti kultúrában amerika az aktív – még ha nem is gondolkodó – fél.

***

Amerika nem valamiféle összeolvadással keletkező – atlanti vagy más egyéb – kultúra eljövetelét várja, hanem a sajátjáról véli úgy, hogy majd világméretűvé válik, helyettesítve az összes többit.

***

Az amerikaiak számára a kultúra az, amit az emberek abban a folyamatban csinálnak, amelynek során életüket élhetőbbé, kielégítőbbé és hasznosabbá, szabad idejüket pedig játékszerűbbé igyekeznek tenni.

***

Az európaiak a XIX. században kezdték jövőjüket mint az amerikai utat elképzelni, míg csak e kettő, „Amerika” és „jövő”,  nem vált gyakorlatilag egymás szinonímájává.

***

[A háború után az amerikai] „elveszett nemzedék” a minőséget szerette Európában, míg európai párját a mennyiség vonzotta az Egyesült Államokba.

***

Az európai diákok lázadása 1968-ban az amerikai diákokénak az utánzása volt, akik Berkeleyben már 1964-ben zavargásokba kezdtek. Ez az év [1968] jelenti Európa amerikanizációjának kezdetét.

***

Európa talán legfurcsább (mert történetietlen) válasza Amerikának a kontinens egyesítését célzó terv. … Ha mindez megvalósul, az egyesült Európa úgy fog viszonyulni az Egyesült Államokhoz, mint a nogent-sur-marne-i Disneyland a floridaihoz vagy a kaliforniaihoz. Hol van ebben az egészben Európa különlegessége, nem is beszélve kulturális lényegéről? Szinte azzal egyidőben, hogy Justinianus császár bezáratta azt, ami Platón athéni akadémiájából egy ezredév után megmaradt (Kr. u. 529), új és eredeti intézmény született Nyugaton, az első bencés monostor Monte Cassinóban (Kr. u. 526). A filozófia és a tudományok átadták a fáklyát a teológiának és a hitnek.

***

Európa Amerikával szembeni végzetes behódolásának eredményét leginkább, mint „atlanti kultúrát” lehet leírni. Rendszerint alábecsülik azt az erőt, amelyet Amerika kifejt annak érdekében, hogy a maga útját más népekre is ráerőszakolja. Adott először is Amerika örökösen tiszta lelkiismerete, amelyet semmiféle kétely vagy szorongás nem gyengít, s arról való meggyőződése, hogy hivatása megváltani az emberiséget a történelemtől.

***

Az a közösség vagy kontinens, amely egy idegen kultúrához igazodik – ahogyan Európa Amerikához -, immár alig több, mint egy hatalmas múzeum, a látnivalók egyike a Club Med utazási iroda kínálatában.

***

Az amerikai kultúra egy „újabb szakaszt” jelent a nyugati ember történetében, de a tervek szerint annyira teljes változtatást kell végrehajtania a nyugati kultúra jelentésében, hogy még csak használni sem lehet majd többé a nyugati és a kultúra szavakat. … E szituációt „asszimmetrikus”-nak neveztem: nem kölcsönhatás vagy összeolvadás, még csak nem is hódítás, hanem beszivárgás és identitásvesztés.

***

[Az amerikai] törékeny társadalom, amely egy álkonszenzusra épült, ahol a valamely kisebbség vagy nyomásgyakorló csoport vagy titkos elit számára káros igazságok kimondása tilos. Vastag rétegekben halmozódik így fel a hazugság, mint a társadalmi és kollektív lelki egyensúly feltétele.

***

Míg a nagy kultúrák felfedezik a külszín mögötti valóságot, nekünk csak külszínünk van -, de úgy építünk rá, mintha alapozás lenne. S filozófusaink tényleg a valóság hiányával büszkélkednek. Újra és újra a Gagarin-történet ismétlődik: a szovjet űrhajós földet érése után kijelentette: „Voltam az űrben; semmiféle istent nem találtam.” Találó sírfelirat civilizációnk számára.

***

A kultúra mindig kevesek döntését követi, akiket a többiek utánoznak ízlésben, meggyőződésekben, világnézetben és teremtőerőben.

(Az atlanti kultúra kibontakozása)

 

Az igazi spirituális ember azzal bizonyítja Istenhez tartozását, hogy egyszerre kapaszkodik létezésének mindkét horgonyába, az istenibe és az emberibe, pontosan utánozva a megtestesült Jézus Krisztust.

***

Ockham és Pascal, Luther és Molina, Pico és Descartes alig kérdőjelezett meg bármit is a hitből és ennek alapjaiból, s amikor mégis megtette, ez mindig  keresztény fogalomhasználattal történt. Így a kegyelemdöfést a keresztény világnézetnek, s így a keresztény humanizmusnak is, nem annyira a tudomány térnyerése adta meg – legalábbis nem észlelhető mértékben -, hanem az, amit „szociális kérdés”-nek nevezhetünk.

***

[A „szociális kérdés” térnyerésével] a humanizmus, amely sosem volt ténylegesen keresztény – csak léteztek olyan keresztények, akik egyben humanisták voltak -, új értelmezést kapott, amely szerint a kereszténység ellentéte lett, egyfajta modern vallás, vagy valláspótlék.

***

A kereszténység nem politikai hitvallás, s ha egy keresztény politikai párt, ha nem is lényegileg ellentmondásos dolog, legalábbis veszélyes és kétes értékű hidat képez két egymással nem keveredő entitás között.

***

A szex és a vér a humanista civilizáció logikus végkifejletét jelenti; ennek szükségszerű eredményei. Az összes dolognak hangsúlyozott redukálása az emberre elvezet a végső redukcióhoz, amely által az emberben rejlő állatihoz jutunk.

***

Az értelmet és tisztességes életformákat kereső ember számára a humanizmus nem választási lehetőség, hanem erkölcsi és szellemi öngyilkosság. A vallással való szembeállítása hamis alternatívát teremt: társadalom sosem épült „humanista” értékekre; ilyen alapokon, mint mondottuk, csak a társadalom felszámolása valósulhat meg. … [Ezt VI. Pál pápa 1969-es homíliája is megerősíti:] „az önmagára hagyatkozó ember nem ismeri a kilétét. Híjával van az emberi mivolt hiteles őstípusának. Híjával van Isten igazi Fiának, a valódi ember eleven mintaképének ” – az egyetlen hiteles humanizmus alapjának.

(Keresztény humanizmus)

 

Jelentsük be tehát, hogy a „közvélemény” ellenére – amely közvélemény csupán mesterséges tákolmány -, a hágai törvényszéknek nincs joga a két szerb vezetőt maga elé citálni és elítélni. Montesquieu írta, hogy a nemzetek szuverenitása megakadályozza, hogy egyik a másik törvényei alá kerüljön.

… számukra presztizst biztosítunk azáltal, hogy „közvéleménynek” nyilvánítjuk hipotéziseiket.

A jövő század regénye nem az osztály-, hanem a faji háború.

  (Csak a szavak változnak,  Magyar Nemzet, 1997. aug. 23.)

 

 

LARSEN, ANKER  (1874-1957)

 

 A vallás mondhatni vakondok volt, amelyet csak akkor lehetett észrevenni, ha új „túrás” emelkedett a temetőben a régi halmok mellett. A hullák az egyházé voltak, míg az élők szíve tele volt „haladással”, (…)  Ha minden érzés az életet szolgálja, akkor a vallásos érzés a halál szolgálatában áll, mint amely szintén része életünknek, mégpedig lehetőleg a legjobb.

***

Most látta, hogy milyen nagy hatalma van az ártatlanságnak.

***

Már felnőtt a lány. Többé soha nem lehetnek pajtások. Hansine meg a többiek még sokkal messzebb voltak tőle, mint Öcsike, aki csak meghalt.

***

A gonosz könnyen játszik azokkal, akik nem tudnak a jóságról.

***

Ez az a szalmaszál, amelyre a Megváltónak szüksége van, hogy megmentse a süllyedő embereket. Anyád törekvéseit láttad. Te magad voltál az. A te mocsoktalan életed. Te vagy az anyád szalmaszála. Vigyázz, hogy el ne törjön.

***

Sírj, te barom, meglátod, tudsz sírni.

***

Meg tudom érteni, hogyha az embert Évával űzik ki a Paradicsomból, akkor a Madonnával tér oda vissza.

***

         -És ő meghalt, mielőtt az élet jelentőséget nyert volna számára.

-Ki mondja azt, hogy az életnek az ő számára kellett jelentőséggel bírnia?

***

Az örök élet nem napokra és évekre beosztott élet. Az örök élet az ember lelkében van. Az nem kívánkozik az élet folytatására. Abban már magában van az örökkévalóság.

***

Tudom, hogy ez nem valóság. Én nem hiszem úgy, mint a többiek itt, hogy ez valóban megtörténik. (…)  Igen, bánatunk és örömünk a valóságos életünk. És ők mutatják meg nekünk, vagy ők rejtik el előlünk az Isten igazi valóságát. És az, aki mögéjük vagy föléjük tud látni, csak az ismeri a valódi életet.

***

A tigris bizonyára szereti a bárányt, de ez bizonyára nem a bárány érdekében történik.

***

Nem vagyok benne olyan bizonyos, hogy azt a követ [a bölcsek kövét] érdemes megkeresni. A bölcsesség talán éppen abban van, hogy az a kő olyan jól el van rejtve.

***

Aligha akad valaki, akinek joga van dönteni afölött, hogy méltó vagyok-e arra, hogy Krisztus elfogadjon. (…) Csak egy dologról vagyok tapasztalatból meggyőződve: a krisztusi gondolat az átélhető isteni erő kifejezése.

***

[Isten] akit sohasem lehet látni, de ha megmutatkozik, akkor nem lehet mást látni, csak Őt.

***

De mikor keresztül akartam menni az örömtelen helyiségen, amely Isten szegénysége előtt állott, megálltam és rémülten borzadtam meg. (…)  [A helyiség] olyan kicsiny volt, hogy abban semmi sem lehetett Istenen kívül, és a vágy előre vonzott, miközben ezt gondoltam: Mikor megszűnsz létezni, közelebb vagy Istenhez, mintha itt megállsz és az te magad vagy.

***

Isten olyan lény, aki ehhez a világhoz láncolta magát és megváltja magát – az emberekkel együtt.

   (A bölcsek köve)

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.